Főoldal | Bemutatkozás | Érdekességek | Önkéntesek | Adományozás | Tagság | Elérhetőségek
Főoldal Narconon
Narconon

Drogmegelőzés és Drogrehabilitáció

Narconon: Új élet a drogfüggok számára

benitez2

A Narconon (jelentése: drog – nem) egy elítélt, William Benitez kezdeményezésére indult útjára 1966-ban az Arizona Állami Börtönben. Benitez – aki 13 éves korától fogva a kábítószer megrögzött rabja volt, és akkor ült negyedszer börtönben – számos módszerrel próbálkozott, hogy leszokjon a drogról – sikertelenül.

Benitez szavaival:

„Nem azért voltak sikertelenek a kísérleteim, mert nem akartam leszokni. Higgy nekem, én tényleg megpróbáltam! Olvastam és olvastam Freudot, Jungot, Menningert. Egyik filozófiát tanulmányoztam a másik után, elolvastam mindent, ami csak a kezem ügyébe került, hogy megtudjak valamit önmagamról. Pszichiátriai segítségnyújtásnak vetettem alá magam, mindenféle programokban részt vettem, és ahogy az idő haladt, egyre kevesebbet tudtam meg magamról ahelyett, hogy többet tudtam volna meg. Csak azért nem puffantottam le magam, mert tudtam: egy napon sikerülhet. Nagyon sajnáltam a barátaimat, akik kitartóan próbáltak megszabadulni a drogoktól. Segíteni akartam nekik, de még magamon sem tudtam. Nagyon belefáradtam a drogfüggők életébe, a lopásba, a prostitúcióba és mindenbe, ami azzal jár. Az Arizona Állami Börtönbe vezető negyedik – és egyben utolsó – utam során olyan visszaeső bűnözőként állítottak bíróság elé, akinek ítélete a kötelező 15 évtől életfogytig terjedhetett. 16 évet kaptam. Ez volt az a pillanat, amikor kezdtem egyetérteni azzal a gondolattal, hogy »ha valaki egyszer drogfüggő volt, drogfüggő is marad«.”

benitezprisonAhogy a megoldást kereste, rábukkant L. Ron Hubbard filozófus és író egyik művére, és az abban lefektetett elvek alkalmazásával végre meg tudott szabadulni függőségétől.

Ahogy Benitez folytatta tanulmányait, hamarosan rájött, hogy L. Ron Hubbard felfedezései kínálják az első igazi reményt a káros szenvedély rabjainak, s így elkezdte alkalmazni ezeket az anyagokat, hogy a többi börtönlakónak segítsen.

„Amikor 1966-ban először alkalmazták ezeket egy kísérleti csoporton az Arizona Állami Börtönben – jelentette Benitez –, csak alapvető kommunikációs gyakorlatokból álltak. Mégis, az első csoport tíz tagjából hét – az ő szavaikkal élve – »megcsinálta«. Sikerük híre gyorsan eljutott más börtönökbe is. A program L. Ron Hubbard további kutatási eredményeit felhasználva terjeszkedett.”

A tíz tagból álló eredeti csoport létszáma már az első évben százra nőtt, és bár eredetileg a heroinfüggők megsegítésére szervezték, a Narconon hasznossága és működőképessége miatt a börtönök lakói között hatalmas érdeklődésre tett szert. 1967-ben a börtönhivatalnokok megadták az engedélyt minden bentlakónak arra, hogy csatlakozzon a csoporthoz, és attól kezdve a Narconon megnyílt mindazok számára, akik javítani akartak az életükön.L. Ron Hubbard

Benitez írt L. Ron Hubbardnak, aki a program kiszélesítésére buzdította. Így megszületett a világ leghatékonyabb drogrehabilitációs programja.

1970-ben Benitezt szabadon bocsátották, majd Los Angelesbe utazott, hogy segédkezzen a Narconon országos irodájának megnyitásánál. Ez az Egyesült Államok Narconon Központjaként vált ismertté, és egy olyan drogrehabilitációs programot indított el, amely hamarosan az egész országban elterjedt.

A kezdeti Narconon programok – melyeket olyan intézményekben végeztek, mint a Kaliforniai Rehabilitációs Központ Norcóban, a San Luis Obispó-i Kaliforniai Férfiak Kolóniája, illetve az ontariói Ifjúsági Képzési Iskola Kaliforniában – jó fogadtatásban részesültek, és rendkívül sikeresek voltak.

Az Ifjúsági Képzési Iskolában folytatott tíz hónapos program hivatalos értékelése rámutatott arra, hogy a fegyelemsértések száma a kontrollcsoportban a második öt hónapos periódusban 10 százalékkal nőtt, míg a Narconon csoportban 81 százalékkal csökkent. A kontrollcsoport osztályzatainak átlaga közepesről a közepesnél valamivel jobbra, míg a Narconon csoporté közepesről jóra emelkedett.

A Narconon sikerei tovább növekedtek. 1972 májusában a kaliforniai Venturában, a Venturai Fiúk és Lányok Iskolájában elkezdődött egy program, amely nagymértékű növekedése után később anyagi támogatást is kapott a Kaliforniai Ifjúsági Hatóságtól.

Ugyanebben az évben a Narconon elindította első bentlakásos programjait, lehetővé téve ezzel, hogy a drogfüggőket végigvigyék a Narconon leszoktatási és más Narconon tanfolyamokon. Ez a terjeszkedés fontos lépés volt a Narconon számára, mivel a rehabilitáció minden lépését egy biztonságos bentlakásos környezetbe helyezte.