| 2009. évi közhasznúsági jelentés |
|
A tavalyi évben több forrásból származott bevételünk, és voltak kiadásaink az iroda bérlésére, közüzemi díjakra, terjesztésre, könyvek, kiadványok nyomtatására, kommunikációra, és túráztunk az országban, hogy bemutassuk az általunk használt társadalomjobbitó módszereket. 2009 év folyamán az alábbi forrásokból érkeztek hozzánk bevételek. Számszaki adatok:
Költségeink megoszlása:
Szöveges értékelés: Egyszerűsített mérleget készitettünk, melynek fő összege 4608 e Ft. Előző évhez képest kétszáz ezer forinttal nőtt a bevételünk. Az összetétele is változott, mert kevesebb adományt kaptunk, az 1% adófelajánlás volt több. Állami szervektől és pályázatból nem volt bevételünk. A költségeink kisebbek voltak mint előző évben, mert szeretnénk több terjesztési anyagot kiadni, és erre tartalékoltunk pénzt. Az 1% -os felajánlás egy részét szintén tartalékoltuk, arra, hogy ingyenes kiadványainkat több helyre tudjuk eljuttatni, illetve a technológiát tartalmazó könyveket tudjunk beszerezni. Célszerinti juttatást nem adtunk.
Szöveges beszámoló Rögtön év elején tartottunk egy rendezvényt azoknak akik adományaikkal támogatták az Alkalmazott Oktatástan, Criminon, Narconon, és Az út a boldogsághoz projektjeinket. Itt a négy Alapítvány vezetője beszámolt azokról a projekteknek az eredményeiről, amire a támogatást kapták. Az adomáyozók nagyon megvoltak elégedve az elért eredményekkel. A rendezvényen nem kértünk pénzt, de az ezt követő mini tőkeszerző rendezvényen több mint kétmillió forint újabb támogatást kaptak az Alapítványaink. Az egyik fő célunk, hogy újabb olyan csoportok alakuljanak, akik alkalmazzák és szolgáltatják ezeket a társadalomjobbitó módszereket. Ebben az évben elinditottunk újabb nyolc csoportot., és iránymutatást adtunk nekik. Elinditottuk az ABLE Képes-lapot,jó minőségben. Ezt háromezer példányban osztottuk szét. A területeinkről és az általuk végzett projektekről szól. Fontos számunkra, hogy bárki tudja alkalmazni a módszereinket, hogy jobbá tegye vele a környezetében élő embereket. Ezért olyan kiadványok elkészítésén is dolgoztunk, amelyek egyszerűen leirják, hogyan segithetünk másoknak valamilyen probléma megoldásában, és a kiadványban leirtak alapján alkalmazni tudja bárki. Elkészült Az út a boldogsághoz tanárikézikönyv amely az iskolákban segit a pedagógusoknak abban, hogy át tudják adni a gyerekekkel úgy, hogy azok megértsék, miért jó az számukra ha betartják az alapvető erkölcsi szabályokat, és mit okozhat az, ha nem tartják be ezeket. Napjainkban annyiféle kevert üzenet éri az embert, hogy sokszor még a felnőtteknek is nehéz eldönteni mi a jó és mi a rossz. és emiatt akár bűnözővé is válhatnak. Nekik szintén elkészüt Az út a boldogsághoz oktatói kézikönyv, amelyet használva könnyebb az elitélteknek eldönteni mi a helyes és mi a helytelen. Nagyon fájdalmas az a pillanat, amikor bizonyossá válik, hogy akit nagyon szeretünk drogokat fogyaszt. Az első reakciónk a megdöbbenés, a második a segíteni akarás. Ehhez szeretnénk segitséget nyújtani a Hogyan segitsünk valakinek a függőség legyőzésében című könyvvel. A könyv segit megérteni milyen változáson megy át a drogfogyasztó mikozben függővé válik. Azzal, hogy ismerjüka folyamatot, sokkal nagyobb eséllyel tudunk segíteni a szeretet személynek megszabadulni a szenvedélyétől, és tartósan tisztán maradni. Következő lépés az elvonás First stepp – Első lépés. Ez egy szakmai jegyzet első három része amely segit az elvonásban, és az azt követő rehabilitációban. Ez most szintén elérhető magyarul. Nagy mennyiségű információs anyagot küldtünk szét az iskoláknak, önkormányzatoknak, rendőrségnek a módszereinkről amivel a munkájukat tudjuk segiteni. Elinditottunk egy kiállitás sorozatot, amelynek első két állomása szeptemberben Szekszárdon és novemberben Miskolcon volt, ahol a társadalomjobbitó módszereket mutattuk be. A kiállitásra készitettünk promóciós anyagokat. Meghívókat küldtünk szét tanároknak, ifjúságvédelmi szakembereknek, helyi önkormányzatoknak, rendőrségnek, drogrehabilitációs szakembereknek. Látogatóinknak azonnal használható módszereket ajánlottunk, amelyeket nagyon egyszerű és költséghatékony elkezdeni használni, és nagyon jó hatást lehet elérni velük. A médiák is eljöttek, hírt adtak rólunk a sajtóban, televizióban, rádióban, így közel 800 000 személyhez jutott el az üzenetünk- van lehetőség arra, hogy hatékonyabbak, sikeresebbek legyünk – és van visszaút a drogfüggőségből, a bűnözésből. Több helyen is turáztunk, vagyis elmentünk és bemutattuk az anyagainkat, a módszereinket amelyeket használunk, és adományoztunk az anyagainkból, amelyeket használni tudnak. Ez egyik ilyen volt Putnok, amelyről TV felvétel is készült. Részt vettünk a csoportjaink által tartott előadások, projektek szervezésében, támogattuk őket személyes munkával, promóciós anyagokkal, konzultációval, szakanyagokkal. Az alapvető erkölcsi értékekről szóló Az út a boldogsághoz DVD-t juttatunk el iskoláknak, tanároknak, bűntetésvégrehajtási intézetek munkatársainak, önkormányzati szakembereknek, rendőrségnek. Rendeztünk egy ABLE majálist ahol a gyerekek játszhattak, a felnőttek pedig megismerkedhettek az Alapítványainkkal és az általuk használt módszerekkel.
Budapest 2010. május 10. A beszámoló elfogadva a Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért Alapítvány kuratóriuma által. |