| Egy drogos srác emlékei |
|
A nevem Sanyi. Egyike vagyok azoknak akik a kábítószer rabjai lettek. A történetem nem valami különleges, egyedi eset, éppen ezért talán tanulságos lehet mások számára is. Az, hogy milyen hihetetlenül egyszerű elkezdeni, és mennyire nehéz abbahagyni. Milyen naiv tud lenni az ember azzal kapcsolatban, hogy csak kipróbálja egyszer vagy kétszer, és többet sosem nyúl hozzá. Aztán, újra és újra fogyaszt, miközben azzal áltatja magát és másokat, hogy bármikor abba tudná hagyni. Csak valahogy soha nincs hozzá kedve. Jöjjön hát a történetem. Szüleim korán elváltak, anyámat nem is ismertem, az apám és a nevelőanyám nevelt fel. Ők is gyakran külön váltak apám iszákossága miatt, akinek már az anyja is ivott. Ilyenkor hol apámmal, hol a nevelőanyámmal maradtam. Legjobban azt szerettem mégis, mikor együtt voltunk, egy teljes család. Alig múltam 13, amikor először megkóstoltam az alkoholt. Az elkövetkező években néha ittam, de soha nem komolyabban. A 17-dik szülinapomon viszont lerészegedtem úgy istenigazából. Ez annyira rossz élmény volt, hogy ezután teljesen leálltam az ivással. A 18. szülinapom előtt három hónappal drogmegelőző táborba küldött az apám. Egy rendőrtiszt tartott megelőző előadást nekünk. Biztosan sok mindent mondott, de nekem egyetlen mondat emelkedett ki és maradt meg tisztán az egész előadásból: „A drog az nem rossz, különben nem fogyasztanák." Ekkor határoztam el, hogy kipróbálom. EGYSZER és nem többször, csak hogy megtudjam milyen érzés. Erre nagyon hamar eljött a lehetőség. Sajnos ma már Magyarországon is könnyedén hozzájuthat bárki. Első alkalommal egy extasyt vettem be. Nagyon vártam az élményt, ami nem jött. Később megtudtam, jellemző erre a szerre, hogy első alkalommal nem mindig hat. Második alkalommal másfél pirulát nyeltem le valamennyi speeddel dúsított ásványvízzel. A hatás elég lassan jött, de egy idő után ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy mozogjak a zenére. A szemem pattogott és valami hihetetlenül boldog érzés töltött el. Szerettem az embereket, a tárgyakat, növényeket, állatokat, az egész világot. Veszettül jól éreztem magam. Akkor még nem tudtam, hogy amikor kezd elmúlni a szer hatása akkor az ember állandóan beszél, vagy épp ellenkezőleg, teljesen magába, befelé fordul Szerencsére ott volt velem egy srác, aki átsegített ezen a nehéz időszakon. Mert ez nehéz időszak, és ha egyedül van a személy, előfordul, hogy úgy jár mint az osztálytársam haverja, aki nem tudta ezt az állapotot kezelni, és meghalt. A srác még nem töltötte be a 18 -at. A leggyakoribb kezelés erre persze az, hogy a személy újabb adagot szed be. És kezdődik a körforgás: feldobottság, rossz közértet, újabb adag, feldobottság, rossz közérzet, újabb adag... a végtelenségig. Abból, hogy csak egyszer próbálom ki, mint ahogy jól elterveztem, semmi nem lett. Túl jó érzés volt, hogy ne akarjam újra. Függetlenné váltam a gátlásaimtól, boldog voltam, és nagyon sok új, látszólagos barátom lett. A látszólagost kiemelném, mert ezek a barátságok nagyon sérülékenyek. A korábbi barátaim velem voltak mikor bajban voltam, amikor jól mentek a dolgaim, együtt örültek velem, ha sikerem volt, és én ugyanúgy viszonoztam ezt. A drogos barátságban nem adunk és kapunk segítséget, nem érdeklődünk a másik személye és dolgai iránt. Itt egyetlen téma köztünk a „cucc”, ahogy mi hívtuk a kábítószert, és az alkalmak tartják össze a társaságot. Mert ez úgy kezdődik, hogy van egy alkalom amikor a személynek lehetősége nyílik kipróbálni valamilyen drogot.. Mivel ez egy jó és felszabadító érzés, ezért keresi azt a társaságot, ahol ezt átélte, és mivel ezt a társaságot a „cucc” tartja össze, így újra fogyasztanak, eleinte valami gyengébb szert. Ekkor még az alkalom szüli a kábítószer fogyasztást. Tehát a buli kedvéért fogyasztanak. Leggyakoribb téma kezdetben a fű. Aztán, az alkalmak egyre sűrűsödnek, igazából már nem az alkalom szüli a „cuccot”, hanem a „cucc” az alkalmat. Ha van „cucc,” akkor kerítünk alkalmat is. Amikor ez már szinte mindennapossá vált, akkor a fű már kevés volt, ezért áttértünk a keményebb drogokra. Tehát fű mindennap, keményebb drogok néhány naponta, hétvégén meg ami belefér minden. Én ekkor az LSD-n és heroinon kívül már mindent összevissza használtam, az alkoholt is beleértve. Az átélt élmény miatt újra és újra visszamentem abba a társaságba, és drogoztam. Furcsák voltak ezek az emlékek, mert igazából nem tudtam mi történt, csak azt, hogy drogoztunk, és piszokul jól éreztem magam. Csak az érzés volt meg, de nem tudtam sem a helyszínt , sem a személyeket felidézni, sem azt, hogy ténylegesen mi történt ott. A kapcsolatom a családommal és az igazi barátaimmal megromlottak. Ők próbáltak volna segíteni, de nem tudták hogyan. Arról beszéltek, hogy hagyjam abba, de hát nekem akkor ez volt az egyetlen dolog ami érdekelt, ami kitöltötte az életemet! A tanulmányi eredményeim romlottak, egyre többször lógtam az iskolából. Egyre inkább kerültem mindenkit a drogos haverokat kivéve. Volt néhány kapcsolatom szintén drogos lányokkal, de ezek csak alkalmiak voltak, és nem volt benne más csak drog és szex. Nem is beszéltem más témáról velük, csak erről a kettőről. Ekkora már nagyon rosszul voltam minden percben, amikor nem voltam bekábítva. A drogok is okoztak rossz érzést, amikor elkezdett csökkenni a hatásuk a szervezetemben. Ezt főleg a szintetikus szereknél tapasztaltam mint mellékhatást. Nem tudom jobban kifejezni mint azzal a mondattal, amit valamelyik újságban olvastam. „Agyam kietlen sivárságában egy kósza gondolat sem visszhangzik.” Vagyis ültem nagy bambán órákon át és nem voltak gondolataim. Nem feküdtem le, nem csináltam semmit, csak bámultam magam elé. Ez egy biológiailag élőnek tekinthető létezés, de emberileg semmiképp! Én ilyennek képzelem a zombi létet. Se érzések, se érzelmek. Valószínűleg levághatta volna egy vonat a lábaimat, vagy felrobbanhatott volna mellettem egy bomba anélkül, hogy észreveszem. A kábítószer hatásának utolsó órájában már valamennyire felismertem a külvilágot, de magányra vágytam. Egy pontra meredve ültem, hihetetlenül fáradtan, képtelenül az alvásra. Hogy valamennyire élőnek érezzem magam, újabb adagot vettem be. Az adagot persze folyamatosan növelni kellett, hogy ugyanazt a hatást érjem el. Rájöttem, hogy ha erősebb szert szedek, akkor kevesebb is elég, ami néha még olcsóbb is volt. Így tértem át az egyre keményebb szerekre, és gondolom így tér át más is. De hamarosan az erősebb szereknél is növelni kellett az adagot. Heroint és LSD-t nem használtam, deakik igen azok mondták, hogy az is csak első alkalommal dobta fel igazán őket, és később soha nem érezték azt a jó érzést, mint első alkalommal. A régi barátoktól teljesen elszakadtam, kerültem őket, az új barátokkal pedig egyre inkább belehajszoltuk magunkat a drogozásba. Egy alkalom már három napig is eltartott, és egyre sűrűsödtek az alkalmak. Drogoztam, ittam, felelősségi szintem a nullára csökkent. Egy volt a fontos, hogy meglegyen a pénz a drogokra. Amikor az ember eljut addig, hogy bármi áron pénz, vagyis inkább drog kell, az már a vég. Meglop bárkit, a drogos havert ép úgy mint szülőt, boltot, vagy maga is árulni fog. Még az eladott adagokból is lecsippent, hogy saját magának összejöjjön egy ingyen adag. Szerencsésnek mondhatom magam, mert három olyan dolog történt egyszerre ami a leszokásra ösztönzött. Az egyik buliban nagyon kiütöttem magam. .Három napig nem tudtam aludni, bár iszonyatosan fáradtnak éreztem magam. Nem emlékszem miket fogyasztottam, de annyira kiszáradtam, hogy fájt a bőröm, a szám, a fogaim, a szájpadlásom, a nyelvem, de, nem bírtam még egy korty vizet sem lenyelni. Hallucináltam, halálfélelmeim voltak, váltva azzal a zombi állapottal, amiről korábban írtam. A másik, hogy teljesen lerongyolódtam. Három évig nem vettem ruhákat, minden pénzemet - és nem keveset - a drogokra költöttem.. Mint minden drogos, nagyon igyekeztem azon, hogy ne lógjak ki a többiek közül, kicsit hiú is voltam a külsőmre. A harmadik döntő tényező, hogy megismerkedtem egy lánnyal, aki nem kábítószerezett. Ő tudta, hogy én fogyasztok, de azt nem tudta mennyit. Bár a kapcsolatunk nem bizonyult tartósnak, akkor sok erőt meritettem belőle. Két hónapig kínkeservesen kibírtam drogok nélkül. Dolgoztam, így összeszedtem vagy negyvenezer forintot. Ez egy bulira való drog ára volt akkoriban nekem.. Ott álltam, kezemben a pénzzel, és fájdalmasan vágytam a kábítószerre, a társaságra, bulira. Láttam az értelmetlenségét, azt, hogy rosszat tesz nekem, és tudtam, hogy nem akarok függőségben élni, ugyanakkor iszonyatosan hiányzott, és meg volt rá a pénzem. Gyorsan - mielőtt meggondolhatnám magam, elmentem és elköltöttem ruhákra, a maradékból elvittem a lányt szórakozni. Felkerestem a régi barátaimat, és mindent megtettem, hogy állandóan olyan személyek társaságában legyek akik tiszták, nem próbálták még ki. Nem volt könnyű időszak. Többször elindultam újra felkeresni a drogos haverokat, de visszafordultam. Azt mondogattam magamnak, még a mai napot kibírom „cucc”nélkül. Akkor még elképzelhetetlen volt számomra, hogy innentől sose fogyasszak..Egyszer- kétszer csak úgy egyedül elszívtam még egy füves cigit. Azt tapasztaltam, sokan fűvel kezdik, s azt gondolják nem fognak továbblépni. Néhányan valóban megtudnak maradni annál, hogy hétvégén elszívnak egyet vagy kettőt, és nem fogyasztanak más kábítószert. De százból talán néhánynak sikerül itt megállni, több mint kilencven rá fog állni a keményebb drogra, és elindul lefelé a lejtőn. Nem volt könnyű, de most már elmondhatom, sikerült drogmentessé válnom. Nagyon bánom az elpocsékolt éveket, a pénzt amit értelmesebb dolgokra is költhettem volna, a kárt amit aszervezetemnek okoztam. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert már nem vagyok a rabja. Újra boldog vagyok. Szeretem az engem körülvevő világot, de ez egy egészen másfajta szeretet. A kábítószer hatása alatt mindenkit szerettem, nem tettem különbséget egy gyilkos- aki éppen embereket mészárol le - és egy egy anyuka között, aki a gyermekeit tanítja a jóra. Szerettem a természetet, de nem tudtam különbséget tenni egy virág és fa között. Ma meglátom az apró részleteket is. Most igazán átélem a dolgokat, úgy ahogy a valóságban vannak. Keresek egy olyan lányt, aki ha nem is szép, de jó ránézni, lehet vele beszélgetni, együtt megálmodni és felépíteni a közös jövőnket. Az életben annyi szépség és kihívás van. Legszívesebben minden gyereknek elmondanám, hogy ne a tudatmódosító szerekben keressék a boldogságot és az izgalmakat. Ha sportol valaki, a verseny után másnap is jó érzéssel kell fel. Ha megtanul egy hangszeren játszani, vagy egy nyelvet, vagy megépít egy modellt, elültet egy fát és gondozza, ír egy verset, az boldogsággal tölti el, büszke lesz magára, és nem ébred fásultan, kiábrándultan utánna. Ezer módja van annak, hogy az ember megszabaduljon a gátlásoktól kábítószerek nélkül is. Nincs egyetlen olyan ok sem, amiért kábítószert kellene fogyasztani! Biztos, hogy jönnek akadályok az életemben, de ezekkel tiszta értelemmel, éber figyelemmel akarok megbirkózni, nem hamis illuziókba menekülni, vagy zombivá tenni miatta magam. S minél nagyobb akadályokkal birkózom meg, annál nagyobb lesz az önbecsülésem. Én kijutottam a sötétségből a fényre. Szeretnék másoknak is segíteni, hogy ezt meg tudják tenni. Barátsággal Sanyi. |